A Castrolt „CC Wakefield & Company” néven Charles „Cheers” Wakefield alapította. Charles 1899-ben otthagyta a Vacuum Oil vállalatot, hogy elindítsa kenőanyag-értékesítő vállalkozását vonatok és nehézgépek számára.
Az évszázad elején Wakefield érdeklődni kezdett két motorizált masina iránt, ez a kettő pedig az automobil és a repülőgép volt. A vállalat elkezdett kenőanyagokat gyártani e két szerkezet motorja számára, amelyeknek olyan, hidegindításkor is megfelelően folyós olajra volt szüksége, mely elég sűrű ahhoz, hogy nagyon magas hőmérsékleten is megfelelően működjön. Wakefield tudósai arra a következtetésre jutottak, ha hozzáadnak némi ricinusolajat, amely a ricinus babjából készített növényi olaj, azzal elérhető a kívánt hatás. Az új terméket pedig elnevezték „Castrolnak”. 1919-ben John Alcock és Arthur Brown a Castrolt választotta, hogy biztosítsák repülőgépük számára a kenőanyagot első transzatlanti repülésük során.
Az 1960-as évekre a motorolaj háttérbe szorította a vállalat ikonikus alapítóját, így a „CC Wakefield & Company” egyszerűen Castrol Ltd lett.
A szenvedély és a sebesség örökségét magában hordozó Castrol-márka az innovációt és a teljesítményt is képviseli.
- 2012-ben a NASA Curiosity nevű marsautója megkezdte küldetését a Marson, amelyhez a Castrol kenőzsírját használták
- 2015-ben a Castrol elindította a Nexcelt, amely egy olajcsere-rendszer a kipufogógáz-kibocsátás csökkentése, a használt olaj újrahasznosítása, valamint az olajcsere leegyszerűsítése érdekében.
- 2017-ben a Castrol elindította első bio-szintetikus motorolaját, amely 25%-ban megújuló növényi alapú olajból áll
A Castrol ma új termékeket és üzleti modelleket fejleszt és tesztel a fenntarthatóság, a mobilitás és a digitalizálás területén fennálló fejlesztésekhez való alkalmazkodás érdekében A legújabb fejlesztések között vannak többek között:
- A fémmegmunkáló folyadékok, amelyeknek köszönhetően kevesebb vizet kell használnia az iparágnak
- A legújabb elektromos autókban használt sebességváltó-olajok.
- Közös projektekbe való befektetés új digitális platformok kialakítása érdekében
- A szélturbinák üzemeltetési költségeinek csökkentése a karbantartási idő előrejelzésével;
- Annak lehetővé tétele, hogy a sofőrök online foglalhassanak időpontot a felhasználók által ajánlott szervizekben
- A gépi tanulás alkalmazása a hajók által felhasznált üzemanyag csökkentése érdekében
A Castrol nagy mértékben köszönheti sikerét Charles Wakefield eredeti filozófiájának. Felhasználta ügyfelei segítségét és bátorítását arra, hogy kifejlessze új Castrol-olajait, hiszen felismerte, hogy partnerségben lehet sikert elérni mindkét fél számára. Ez az elgondolás épp úgy érvényes ma, mint akkoriban volt.